KURTA LILLA – HEVESI KRISZTINA

VILÁGOK HARCA

5. fejezet – a támadás kezdete

Robbie az ég felé fordította a tekintetét és a szava teljesen elállt.

-         Ezekbe meg mi ütött? – kérdezte Teo rémülten és átölelte Tom – t.

Az utcán rengeteg ember állt még. A kocsiból is kinéztek az emberek. Néhányan kiszálltak a kocsiból és úgy bámulták az eget. Robbie és Michelle mellé odaálltak Ray, Tom, Teo és Rachel. Az égen egy hatalmas felhőfátyol képződött. A felhők pirosba, narancssárgába és arany színbe öltöztek az egész jelenség csodálatos volt. Egyszer csak Ray mellé egy idős nő lépett.

-         Mond csak Ray te láttál már ilyet?

-         Ilyenkor még nem Miss. Derson de ősszel igen. – viccelődött Ray és közbe felvette Rachel –t

-         Hát persze Ray… ők itt a kis családja? – mutatott Miss. Derson a kis csapatra, akik Ray mellett álltak.

-         Oh elnézést! Ő itt Teo az unokahúgom. A fiamat és a lányomat ismeri…

-         Szerbusztok!

-         Jó napot Miss. Derson!

-         Ő ott Michelle és az unokabátya Tom! – mutatott Michelle és Tom felé. – Teo legjobb barátja.

-         Értem és… AAAHHH!

Abban a pillanatban furcsán morajlott az ég úgy, hogy még a föld is beleremegett.

-         Apa menjünk be! – szólt már sírósra vált hangon Rachel

-         De ez nagyon szép…

Hirtelen megint az a furcsa moraj következet, ami semmiképpen nem hasonlított egy rendes dörgésre. Sőt semmihez sem hasonlított. Ahogy így csodálták az eget egyszer csak a házak mögött haladó autópálya mögé egy hatalmas villám sorozat csapott be…

-         ÚRISTEN! – kiáltotta Miss. Derson és berohant a házába

-         Nyomás befelé! – ordította Michelle és megfogta Robbie kezét. Robbie Tom – ét, Tom Ray – ét Teo pedig a barátnőéjét. Rachel pedig szorosan átölelte apját. – FUTÁS!

A kis csapat örült gyorsasággal viharzott be a házba. Michelle elengedte Robbie és Teo kezét.

- Michelle hova mész!? – kérdezte Robbie már ordítva, hiszen a hirtelen morajlások és a szörnyen erős villámcsapások hangjától alig hallottak valamit.

- Visszajövök! – Michelle kirohant az ajtón és becsapta azt. Kulcsra zárta nehogy valaki utána menjen. És elindult az utcán álló emberek felé…

Eközben a házban:

-         Robbie miért nem mentél utána?

-         Teo nem tehettem semmit! – mikor ezt kimondta Robbie a ház mögé (legalábbis úgy tűnt, hogy oda) egy hatalmas villám csapott.

-         Jesszus! – Ray előbújt az asztal alól. Ahol egyébként Robbie, Teo, Tom és Rachel is gubbasztott. – huh! Ez nagy volt. Nyugi… család… kétszer nem csap ugyan oda!

Abban a szent másodpercben egyszerre legalább 10 vagy 15 villám csapott ugyan arra a helyre. Tom – nak ekkor tűnt fel, hogy tulajdonképpen nem is a ház mögé csaptak a villámok, hanem valamelyik utcarészbe. De váratlanul a vihar, ahogy jött úgy el is ment.

-         Anyám… ez gyors volt… - szólt Teo és elindult egy kapcsoló felé. Megnyomta de nem történt semmi – Hát az biztos hogy az egész áramkört lecsapta…

-         Gyertek, nézzük meg, mi van ott kint… - szólt Ray – Rachel, Robbie és Teo ti maradtok… - tette hozzá gyorsan

-         Oké… - szólt Rachel és átölelte Teo – t

-         Helyes… - bólintott Tom – gyere Ray. Meg kell keresnünk Michelle – t is.

Az utcán:

-         Nézd csak Ray minden defektes lett… - mondta Tom szinte suttogva. –A vihar okozta?

-         Úgy tűnik. Az összes kocsi leállt…

Ahogy haladtak az utcán rengeteg kocsi mellett sétáltak el, amik közelében mérgelődő gazdáik álltak és a fejüket fogták, mert semmit nem tudtak tenni a tönkrement kocsikkal.

-         Tom! RAY! – a két férfi felé egy rendőr rohant. Egy idegen volt számukra de ő mégis tudta a nevüket.

-         Igen biztos úr? – állt meg Ray meglepetten

-         Ismernek egy Michelle Tenson nevű kisasszonyt?

-         Hol van az unokatestvérem… - állt meg rémülten Tom – mi történt vele? – kérdezte falfehér arccal.

-         Jöjjenek!

A rendőr ahhoz a helyhez sietett velük, ahová a villám annyiszor becsapott. Az aszfaltba egy kisebb krátert vájva. Pont az mellett a kráter mellett ott feküdt Michelle.

- MICHELLE! – Tom azonnal unokatestvéréhez rohant. – Jézusom! – térdelt le a lány mellé.

- Hello Tom! – ült fel váratlanul Michelle.

- Jesszus Michelle azt hittem meghaltál! – kiáltott Tom az ijedtségtől aztán majdnem hátra esett mikor meglátta Michelle lábát. – Haza viszlek…

- Jó de hogyan? Az összes kocsi defektes! – szólt Michelle mikor váratlanul megmozdult a föld. – Jesszus tudod mit nem érdekel hogy de vigyél el innen! – szólt Michelle és aztán belekapaszkodott unokabátya nyakába aki felemelte és elindult vele.

- Ray gyere minél előbb vissza! – kiáltott még egy utolsót hátra Tom

- Oké. – Ray letérdelt a kráter mellé és megfogott egy kiálló aszfalt darabot.

- Milyen ember? – állt meg mellette két furcsa külsejű alak. – Meleg? – kérdezte az egyikük

- Nem… jéghideg…

Abban a pillanatban újra megmozdult a föld. A kráter körül állók hátra hőköltek míg Ray gyorsan felállt. A mélyedés köré szinte az egész utcarészecske odagyűlt. A rendőrök minden egyes rezgésnél hátrébb küldték az embereket.

-         Mi van ott ember? – kérdezte az egyik fura fickó Ray – t.

-         Biztos itt megy el a metró…

-         Nem itt se metró, se fővezeték nem megy! – szólt a túl oldalról az egyik rendőr. Pontosabban az a rendőr aki szólt Ray – nek és Tom – nak a sérült lábú Michelle – ről. Valójában Michelle lába nem tört el csak egy csúnya seb keletkezett mert mint kiderült pont akkor terelte az embereket onnét mikor az első villám becsapott és az megsértette a lábát. Bár senki se tudta hogyan.

-         Akkor mi lehet ez? – kérdezte a nagy hajú fickó aki eddig némán állt haverja mellett kinek bezzeg szája be nem állt.

-         Nem tudom! – kiáltott Ray mert hirtelen egy olyan morajlás hallatszott mint amikor az ég… dörgött. De ez most a földből jött.

-         URAM ISTEN! Bújjanak el emberek! – szólt a másik rendőr mire mindenki berohant egy – egy autó mögé. Ray egy krátertől nem is olyan messzire helyezkedő piros Mercedes mögé bújt el ahová két idétlen kinézetű társa is követte.

-         Mi az isten ez ember…

-         Ha én azt tudnám – szólt Ray és megvonta a vállát aztán tovább figyelte hogy mi történik.

Váratlanul mintha a kráter beszívta volna magába a körülötte elterülő sértetlen aszfalt részt aztán pedig egy erős morajlás kíséretében szabályosan visszaköpte volna. Így néhány autó a levegőbe repült és ráesett más autókra. Mikor gyorsan vége lett az egésznek mindenki felállt a kocsik mögül. Az egyik rendőr kicsit közelebb ment hogy megnézze mi van a hatalmassá nyílt kráterbe és alig vetett rá egy pillantás mire fejvesztve rohant el.

-         Ebbe meg mi ütött? – kérdezte egy ott álló férfi.

ÉS AKKOR!

A földből egy hatalmas gépszerkezet tűnt fel. Három furcsa csápszerű lábon állt. A gépezett tetején szinte biztos, hogy nem emberi kéz által épített furcsa sárkányrepülőre emlékeztető (az a sárkányrepülő, amit a kis lurkók nyáron szoktak eregetni kint a szabadban) „irányító torony” helyezkedett, ami az egész szerkezet központja volt. Ray egy pillanatig csak ámultan állt a gép előtt aztán hirtelen valami oknál fogva a félelem lett úrrá rajta. A gépezett teteje a központ váratlanul megmozdult és végig mérte az embereket. Aztán egyszer csak megállt és az „eleje” pont egy szemüveges fickó felé nézett. A fickó ijedten hátra hőkölt mikor hirtelen a gépezett elejéből egy fénynyaláb szabályosan szétporlasztotta. Hatalmas pánik tört ki az emberek rohanni kezdtek. Otthonuk felé a gép pedig csak tüzelt és tüzelt. Ray eszeveszett rohanásba kezdet az életéért és közbe körülötte szép lassan porrá vált mindig egy-egy ember. Ray berohant az egyik boltba de a gép nyalábja még oda is behatolt és százakat ölt meg. Ray amint kiért a boltból egy hatalmas épület mögé bújt. Így a gép nem vette észre, és tovább üldözte a pánikba esett embereket. Ray azonnal elindult a háza felé és amint beért pánikba esve szólalt meg.

- Tom pakolj rengeteg ételt italt… Robbie tegyél kötszert és gyógyszert. Teo kicsim keress sok-sok takarót. Rachel… hozd ami kedves neked…

- Ray mi ütött beléd és mi ez a furcsa por rajtad? – kérdezte Michelle kicsit rémülten

- Azonnal el kell tűnünk… van még… egy – két percünk! Gyerünk. – Ray kirohant az ajtón és egy kocsiba ült ami a Ray házával szemben lévő autószerelő előtt állt. – Hé Joe! Ugye ez működik…

- Igen Ray megjavítottam!

- Akkor szállj be ha élni akarsz…

- Mi? Ray nem vihetted el más kocsiját.

Ray ekkor a ház felé fordította fejét és meglátta a csomagokkal kirohanó kis családot. Robbie Michelle – nek segített. Tom hozta a rengeteg ételt. Teo a takarókat, míg Rachel kedvenc plüss állatkáját. Ray beszállt a hatalmas furgonba.

-         Gyerünk Joe! Szállj be!

-         Ray nem vihetted el más kocsiját…

-         Apa hova megyünk? – kérdezte pánikolva Rachel és beült Teo ölébe. Michelle beült Ray mellé, míg a többiek hátra ültek. Tom gyorsan bedobált még mindent a csomagtartóba aztán ő is beült. – Apa! Megijesztesz!

-         Nyugalom kincsem! Nos Joe!

-         Ray szálljatok ki…

Robbie hátra pillantott mikor meglátta ahogy egy hatalmas tűzcsóva közeledik amit a felrobbanó kocsik okoznak és látta ahogy az autópálya összeomlik.

-         RAY INDÍTSD A KOCSIT! – ordította

-         AAAAAAAAAHHHHHHH! – ordította hátul mindenki mikor Ray hirtelen elindult. Michelle belenézett a visszapillantó tükörbe és akkor meglátta ahogy egy kék fénynyaláb porrá égeti Joe –t . Aztán Ray –re nézett és abban a percben rájött mi az a furcsa por Ray ruháján haján és egyáltalán mindenütt. 

-         Jézusom! – szólt halkan.

Ray csak a vezetésre figyelt.

-         Hova megyünk apa? – kérdezte Rachel idegesen és közbe egyre csak hátra és hátra tekintett.

-         Elmegyünk anyádékhoz kicsim biztos még ott vannak. Ott biztonságban leszünk.

-         Ray elmondanád végre mi a franc folyik itt! – ordította a kétségbeesett Teo

-         Ha én azt tudnám…

                                                                                                          Folyt. Köv.