INTERJÚ A VÁMPÍRRAL

1. fejezet: Az élet értelme

New York sosem volt a legynugodtabb és a legcsendesebb város. Sőt! Kimondottan utálta, minden olyan ember, aki a nyugodt és szép környezetér élt. Én sosem tartoztam ezek közé az emberek közé. Mindig imádtam a nyüzsgést, és a pezsgő életet. Ezért volt jó kinézni az ablakon este 9-kor is a városra, hogy a hely, ahol élek, tényleg egy város. Tényleg pezseg az élet, tényleg élet az amit életnek hívunk. Ez egyértelműen megnyugtató volt! Ugyanakkkor más szempontból hátborzongató is volt. Hiszen nem tudtad ki fog legközelebb hátba támadni, ki lesz az, aki egyáltalán nem akart jót neked. Viszont ez engem kicsit se bántott. Nem féltem senkitől és semmitől. Ez egyértelműen megmagarázható volt, hogy miért. Magam is egy ádáz gyilkos voltam! A nevem Billy Martin. Nem is olyan rég, még nekem is csodás életem volt. Ám egy ember, örökre tönkretetette. Vagy inkább megjavította? Így lett értelme ennek az életnek? Bár ez az életfelfogás, amit a "fajom" képviselt, nem éppen nevezhető életfelfogásnak. 200 éve az voltam, aki. Egy őrült, véres és ádáz VÁMPÍR. Vámpír, aki vadászta 200 éve oly nehezen és gyötrelmesen elhagyott faját. Vámpír, aki már olykor-olykor beletörődött a sorsába. Hogy egyedül van és magányos. Más nincs neki, csak a zsákmánya. Ezért él! Én nem ezért éltem. Nekem élnem kellet. Vámpírlétem miatt nem tudtam meghalni, soha semmilyen formában. Pedig hányszor kívántam én is. Bárcsak lennék a holtak között. Hiszen az életnek így nagyobb értelme van? Így van miért élnem??? Élek, hogy öljek. Én biztos nem akartam ezt. Ha viszont ez történt, várod, hogy vége legyen. És rájössz...enek soha nem lesz vége. Így el akartam felejteni a múltat. És már 4 éve, olykor-olykor sikerül is. De tudtam azt is, a képekből ítélve, hogy egy ember majd újra feleleveníti bennem a régi emlékeket. Hiszen keresett engem egy riporter. Aki élettörténeteket gyűjt. Így az én történetem egy kicsit hoszabb lesz az átlagosnál. Megnéznék egy embert, mit szól ehhez. Milyen iramban tudná átélni a vámpírok történetét. Neki csak a saját kellemes élete van. Viszont egy vámpír, akire mindenki azt hiszi, hogy önszántából lett gyilkos, már teljesen mást érez. Ezek alapján úgy döntöttem először, hogy a vámpírok története senkinek ne szivárogjon ki. A vámpírok krónikája, tényleg a vámpírok krónikája maradjon és ne az emberek mítósza legyen. Úgy határoztam, ez a riporter se fog jobb sorsra jutni, mint a többi. Ragadozók áldozata lesz majd! Későb viszont eszembe jutott, miket olvastunk a kicsi Claudiával hajdanán. Hogy mit gondolnak az emberek a vámpírokról! Ha ezt az interjút megcsinálnám, biztosan jónéhányrészük hinne nekem és eloszlatnám a kételyeket a vámpírokról. Hosszab átgondolás után, amikor az ablakban álltam és néztem, a riporter milyen ügyetlenül követ engem, úgy döntöttem, tudja meg a teljes igazságot, amit akar tudni. Kegyetlen lesz de elmondom neki. Mindent! Az elejétől a végéig. Lesznek emberek, akik rosszat fognak majd gondolni, és lesznek akik pont az ellenkezőjét gondolják majd. Hát ez van. A lényeg, hogy kiadom magamból és örökre nyugodtabb leszek. Egész életembe. Vagy mégse? Kételyek között voltam, nem tudtam mit tegyek, pedig dönteni kell. És ez az ember meg fogja tudni az igazságot és végre meglátja, milyen is a "fajunk".  Vajon mit fog szólni a végére? Hogyan fog kinézni, mikor látni fogja, hogy ez nem csak dajkamese? És ekkor megszólalt a csengő.

FOLYTATÁS KÖVETKEZIK...