3. fejezet – Ki a hős?

A buli 10 óráig tartott. Jó volt. Csak haza kellett mennem a saját bulimról, mert Doris a paranoiás beteg telefonált hogy megtámadta a szekrény mumus és menjek, mentsem meg. Nagyon jó! Na nem számít. Fél perc alatt lerendeztem és mentem volna vissza csak anyu telefonált, ne menjek, mert haza ment mindenki. Jó nem lényeg. Másnapi első páciensem Christie volt. A csaj elmondta hogy:

- Doki igaza volt! Imádom magát végre jó volt és… oh… Jack isteni akárcsak a volt férjem. Oh képzelje doki háromszor mentem el az este…

- Jól van, de ha kérhettem a részletekbe, ne menjünk bele… oké? Nos nagyon örülök, hogy sikerültek a dolgai, de ne bízza el magát. Oké? Nem szabad, mert akár csalódhat is… addig ne legyen biztos semmiben, amíg a fiú ki nem mondja a varázsigét: Szeretlek. Oké?

- Naná doki! Megbeszéltük – láttam, ahogy szeme ragyogott az örömtől tényleg igazi mosoly tükröződött arcán. Boldog voltam. Egy sikeres beteg. Ezek utána Christie nagyon jó barátnőm lett de erről picit később.

Délután megbeszélést tartottak a tökéletes stréber orvosok és engem is meghívtak:

-Áh Miss LaFey – szólt gúnyosan az egyik műpasi áldoktor

-Bocsánat csak az egyik beteg felvágta az ereit, és nem tudtam elszabadulni. – mondtam és leültem az egyetlen szabad székbe két borzasztó műmaca mellé. Ahogy leültem megint azt a szúró lüktető érzést, éreztem a mellkasomban. De megint egy perc alatt elmúlt.

- Tehát a mai témánk ki meddig dolgozik. Mindenkin sorba megyünk. Kérem, mondják, meg hány páciensük van, és mettől meddig tartózkodnak bent. – szólt a titkárnője a műpasi dokinak és sorba olvasta a neveket az utolsó, persze a nem tökéletes én voltam. – Miss LaFey?

- hajnali 6 órakor jövök és este 8 – ig bent vagyok. Jelenleg 34 betegem van. A legsúlyosabbal 1 héten 4 – szer találkozom ő most hunyt el. Eddig 6 – an mutattak teljes felépülést. Asszem ennyi. Igaz? – néztem a többiekre, akik tátott szájjal néztek rám. Aztán felálltam elnézést kértem és kimentem.

Elméletileg 8 órakor találkoztam Mikulaus – sal aki lemondta a dolgot. Volt egy óra szabadidőm. Azon gondolkodtam, hogy lehet hogy ezek az emberek tökéletesek, de csaknem a fele társaság boldogtalan. Azt hiszem Arisztotelész görög filozófus mondta egyszer: „Ki boldog tökéletlentől kap boldogságot szomorú nem lehet, de aki tökéletes boldogtalantól vár szeretetett az jót ne várjon se sokat, se keveset.” De az is lehet hogy jó magam mondtam. Kitudja. 9 órai páciensem Billy volt:

-         szerbusz ülj le! – mutattam a székre és Billy szó nélkül leült

-         Találkoztam egy csajjal. Azt mondta, nagyon tetszem neki. Csak az van hogy…

-         Nem tökéletes… - fejeztem be a fiú helyett, és szomorúan néztem rá, hogy ezt kell hallanom.

-         Hát végül is igen… dagi, barna a haja és nem tudom… - mondta lehajtott fejjel

-         Billy jól nézz meg engem. Törpe vagyok ráadásul kerekded, és mellesleg megjegyzem egyetlen szépségjegy nincs bennem. Bár az itteni műnőkben sincs. Felfújt agyonplasztikázott buta cicababák, akik soha nem fognak igazán szeretni. Ez a lány lehet, hogy duci és nem is szép… de biztos vagyok benne, hogy jobban szeretne, mint száz műnő egyszerre szerethetne…

-         De… - akart közbe szólni, de leintettem

-         Beszélj vele és ismerd meg, mert a csúnyácska külső százszor szebb belsőt mutat, mint bármelyik gyönyörű nő az utcán és… - éreztem hogy mellkasom megfeszül hirtelen sebességgel ugrottam föl helyemről és kezem mellkasomra szorítottam. Billy nem tudta mit csináljon és kirohant az ajtón. A következő pillanatban már a földön feküdtem és nem sokkal később az egész világ elsötétült.

 A kórházban tértem magamhoz egy sármos George Clooney és Brad Pitt beütéssel rendelkező doktor állt mellettem. Kezében a kartonommal. A szobában én voltam egyedül. A mellettem fekvő ágyak üresen álltak. Éreztem, ahogy arcomon lefolyik egy könnycsepp. Az ajtó, amely ágyammal szemben volt lassan kinyílt és belépett Mikulaus ettől teljesen transzba estem. Odaállt mellém az ágyhoz és megfogta a kezem.

- Hogy van doki? – kérdezte bájos mosollyal az arcán.

- Voltam jobban is… - szóltam halkan. – Doktor úr mi történt? – kérdeztem a dokira nézve

- Markus doktor vagyok. Miss LaFey magának szívroham volt. Ez a fiatalember hozta be. A másik ifjú, aki magával volt a szobában bizonyos Billy Andres elrohant a rendelőből. – mesélte el a doki és letette a kartont. – Kevesebbet kell dolgoznia Miss LaFey legalább négy beteget le kell adnia és többet kell a levegőn lennie. Rendben?

- Igen… persze. Azt hiszem, megvan kiket, rakok ki… na nem lényeg. Doktor fél szemmel láttam, hogy két nővérke is magáról álmodozik, de maga egy bizonyosat pécézett ki. Holnap várom a rendelőmbe. Mikulaus biztos szívesen elhozza magát nekem… - mosolyogtam rá a mellettem álló fiúra aztán a doktorra.

- Rendben – nevette el magát a doktor és kiment a teremből. Mikulaus addig ott volt mellettem, amíg el nem aludtam. Álmomban apámmal beszélgettem arról ki az igazi hős? Aki megfutamodik, vagy aki megsegít… Nem tudtuk eldönteni, de talán nem is volt olyan fontos…