2. fejezet

Kezdet és vég

Nem volt még senki ismerős egész Miamiban. Szomorú. De egy szép keddi napon minden megváltozott. Sorsom úgy hozta, hogy munka után mikor elindultam haza felé egyszer csak meggondoltam magam és megfordultam. Utam egészen egy Rin és Kori nevű helyig vezetett. Úgy gondoltam gyorsbüfé ráadásul éhes is vagyok, vagyis nyomás befelé! Bementem és két agyba főbe vigyorgó arc fogadott. Szinte óramű pontossággal szólaltak meg tök egyszerre:

-         Szia! Üdvözlünk Rin és Kori vendéglőjébe nagy öröm számunkra, hogy itt vagy. Mit adhatunk? – a lélegzettem is elállt. Arra gondoltam, hogy tud valaki ennyit beszélni. Az egyik lánynak őrült kék haja volt, míg a másiknak huncut barna szeme. Pont úgy néztek ki, mint két boldogtalan dagi, akik kedvességgel próbálták elnyomni kinézettük. A bibi azonban ott volt, hogy egyik se volt dagi. Ebben az esetben zavarta őket hogy mindenki, aki bejön tökéletes és ők meg nem… Ki tudja! – Szóval? – kérdezték egyszerre

-         Öhm… javítsanak ki, ha tévedek, de maguk ugye bár az üzletvezetők?

-         Igen! Ő Kori – mutatott az őrült kék hajú a huncut barna szeműre – Ő, pedig Rini – szólt Kori és rámutatott társára – Mit adhatunk?

-         Egy nagy adag hasábburgonyát és én is adok egy névjegykártyát. Keressenek meg. – azzal asztalra tettem a névjegyem és láttam ahogy olvassák szép lassan elkerekedik a szemük

-         Maga Morgan LaFey? – kérdezték egyszerre

-         Igen én vagyok…

-         Miss LaFey? – rohant oda mellém egy fiú – a tisztelője vagyok! Oda fel tud még venni a rendelésbe

-         Öhm persze. De maguk honnan ismernek engem? – kérdeztem megrökönyödve mire a srác felállt az asztalra és elkiáltotta magát:

-         EMBEREK, ITT VAN MORGAN LAFEY!

Szinte azonnal körém özönlött mindenki és a nevüket kiabálták, meg hogy mikor lenne jó nekik hogy beszélhessenek velem. Később megtudtam hogy a Billy nevű srác kedvenc éttermébe sodort a sors, és hogy ő mesélt rólam. Fura volt. Mikor végre haza kerültem (kilenc is elmúlt már) ezernyi virág várt az ajtó előtt. Az összes Billy – től és a haverjaitól jött. Lehet, hogy furcsán hangzik, de szinte az összeset kidobtam. Lehet hogy valaki mástól vártam virágot? Aznap este olyan érzésem volt mintha lassan én is kezdtem volna bekattanni.

 Másnap reggel az első paciens egy Christina nevű lány, aki egy tipikus példája volt az elhagyott feleségnek. Egész végig bőgve mesélte hogy Jack a férje négy éve hagyta el, de, azóta ha lefekszik valaki más pasival, mindig elrontja, azzal hogy volt férje nevét kiabálja. Egyszerű tanácsot adtam: Szerezzen be egy Jack nevű férfit. És a lelkére kötöttem hogy látszik, már nem szereti férjét, csupán azért hiányzik, mert jobb szerető volt az ágyban, mint eddig bárki. Ez után a bizarr esett után jött a paranoiás Adam. Mindig azt képzelte, hogy álmában megeszi Freddy Krüger. Elmondta, hogy négy napja nem alszik. Mikor rákérdeztem, hogy ez alatt a négy nap alatt hányszor nézte meg a Rémálom az Elm utcában - t azt felelte minden lefekvés előtt. Gondolom mondanom, sem kell mit tettem… Billy – t nem engedtettem be mert kibaszott fáradt lettem ez után a két ügy után. Így az ő kezelése kimaradt és jött Mikulaus.

-         Ülj le! – mondtam halkan és megittam maradék kávémat

-         Köszönöm hogy újra fogadott. Ne haragudjon a múltkoriért… maga nem csúnya nő…

-         Miki… Szólíthatlak így?

-         Igen. – válaszolt. Letettem a poharam és felültem az asztalra

-         Szóval nem kell mentegetőznöd. Tisztában vagyok vele, hogyan is nézzek ki, tehát nem kell mentegetőznöd. Oké?

-         De én…

-         Semmi de! Nos halljuk volt – e valami változás az elmúlt 2 napba.

-         Semmi. – hajtotta le fejét – Továbbra is maga az egyetlen nő aki szóba áll velem…

-         Értem – olyan édes mindjárt felfalom a tekintettemmel gondoltam magamba, és mosolyogva néztem rá. – Van egy ajánlatom.

-         Mi az? – nézett rám ragyogó szemekkel. Leugrottam az asztalról és intettem neki hogy álljon föl.

-         Borzasztó egyszerű. Megcsinállak olyan férfinak amilyen egy műnőnek, kell, megtanítalak csókolózni és minden további hülyeségre. Cserébe annyit kérnék, hogy ha összejön a dolog én tudjam meg elsőnek. Megegyeztünk?

-         Huh… hát én. Igen! Nagyon megköszönném.

-         Oké! Akkor kezdjük. Ruha is haj… - abban a percben kopogtattak. – Szabad! – kiáltottam. A titkárnőm lépett be és annyit mondott – Morgan vár az édesanyád 10 perc múlva a Glonsoar étteremben.

-         Kösz Tina! – intettem neki hogy most menjen ki Mikulaus felé fordultam, és annyit mondtam – holnap kezdünk. Oké?

-         Persze és még egyszer köszi! – válaszolt Miki. Felvette kabátját is kiment. Én is felöltöztem és miközben sálamat nyakam körré tekertem hangosan megszólaltam – Pszihiáterhez kéne járnom. Az talán megmondja mi a franc ütött belém!

-         Miss LaFey – nézett be az ajtón Tina is idegesen az órájára mutatott

-         Megyek már! – kiáltottam és kirohantam az épületből.

Fontos tudni anyámról hogy 15 éves korában hozott a világra engem. Magyarul kicsapongó életet élt. 1 évre rá megszülte az öcsémet… Mikor beléptem az étterembe láttam, hogy mindenki öltönyben van a férfiak közül és a lányok fehérben, ragyognak. Anyám persze most is rózsaszín ruhában feszített. Odarohant hozzám és átölelte.

-         Isten éltessen kincsem! – mondta. Teljesen el is felejtettem hogy születésnapom van… Ennyi munka mellett. Anyám háta mögött megláttam Korit és Rin – t meg a többi klienset. Mindenki tudja, mikor van a születésnapom csak én nem? Ahogy anyám elengedett hatalmas fájdalom szúrt a szívembe. Azt hittem meghalok – Kincsem minden rendben?

-         Semmi baj anyu csak a stressz…