Kurta Lilla

Just a Perfect day

1. fejezet – Tökéletes? Nem biztos!

A lányok együtt várták hogy a napból áradó fény arany barnára maszkírozza bőrüket. Miami partjainál járunk, ahol minden nő tökéletes és így persze pasijuk is az. De mi van akkor, ha idekeveredik egy nem tökéletes lány és beleszeret egy a menő csajok által úgy nevezett lúzerbe. Morgan Margaret LaFey egy egyáltalán nem tökéletes nő, akinek úgy hozta az élet, hogy eltölthet egy kis időt a tökéletesség partjain. De biztos, hogy jó ez neki? Nos ez kiderül, ha elolvassátok ezt a történetet.

 Történetünk New York – ban kezdődik. Jó magam, pedig a mesélő vagyok vagy narrátor, ahogy tetszik és egyben ez a történet rólam is, szól. New York – ban a drága világvárosban folytatott tanulmányaim végére értem. Diplomaosztó minden szar megvolt. Képzettségem pszihologus. Átlagos vagyok. Alacsony (marha átlagos!) 165 cm, legalább 65 kg plusz mínusz 5. Fekete, vörös, barna és egyben szőke hajjal csodás kék szemmel (bár ezt csak a haverok mondják). Nos ennek az átlagos lánynak kellett valami munka. De hol talál egy csaj munkát? Naná hogy Miami – ban, ha csak átmenetit is. Mikor először megérkeztem azt mondtam magamnak: hogy a jó büdös kurva életbe lehet az, hogy itt mindenki olyan Kibaszotul tökéletes. Minden nő, minden férfi egy rohadt normális ember nincs. Hát hogy a francba teszik? Talán a plasztikai sebészek lettek rohadt olcsók. Az fasza! Én is elmegyek, meghosszabbítom magam. Körübelül ennyi kérdésem volt egyszerre. Persze ahogy beértem munkahelyemre egyből odaadták a napi beosztás első nap még, persze nem dolgoztam. De volt ott minden pánikbeteg, parázos minden, amire vágyik egy magam fajta átlagos nő. Mondanom se kell, ahogy végig sétáltam az utcán mindenki megnézett még a csuda tökéletes gyerekek is. Kellemes volt… vagy mégse? A lényeg az őszintén megmondom nagyon zavart. Látnak egy átlagos embert és olyan mintha valami újdonság lenne. Pedig valójában ők is olyan átlagosak, mint én vagy a többi New York – i, csak van pénzük, és magukra pakoltatnak minden szart. Őszintén megmondom szerintem a műnő meg a műpasi a leggusztustalanabb minden gusztustalanság között. A műgyerekről ne is beszéljünk.

 Mikor az első nap munkába álltam nyolc órás kliensem egy Billy nevű srác volt. Először nem is értettem minek jön hozzám. Tiszta műizom kolosszus. Aztán megértettem.

-         Jó napot! – köszönt és kezet rázott velem

-         Szerbusz! Tessék ülj csak le. – mutattam a fotelre. A fiú félénken leült – Nos Billy. Én Morgan doktornő vagyok. És most azért ülünk itt hogy segítsek rajtad.

-         Így van – bólintott a fiú és idegesen nézegette a falon lógó képeket. Az ujjait tördelte és megakadt a szeme egy könyvön. – Szereti a Stephen King – et?

-         Öhm… igen – bólintottam a hirtelen jött kérdésre

-         Én is… - szólt halkan

-         Mond csak Billy hány éves is vagy?

-         16. De miért? – kérdezte a fiú és elpirult

-         Úgy vélem neked nem valóak az ilyen könyvek és az ilyen típusú filmek

-         Ne szóljon bele, hogy mit nézzek, vagy olvassak… - ugrott fel dühösen. Nem lepődtem meg. Gondoltam hogy egy lesz. Tiszta volt előttem a kép. Ez a srác szeretett hiányos, vagy verték otthon, vagy trauma érte.

-         Billy nem tudok segíteni, ha te nem akarod…

-         Igaza van. Elnézést! – ült le a srác. Keresztbe tettem a lábam, amitől fülig vörös lett

-         Nos Billy! Önt bántotta az édesapja, édesanya bármilyen közeli rokona.

-         Igen… de ez egy hosszú történet.

-         Van időnk.

Hosszú volt a nap. Jött beképzelt liba, nagyképű, paranoiás és még sorolhatnám. Mikor hazaértem rendeltem egy pizzát. És ki hozta ki? Egy tökéletes műpasi. Borzasztóan nézett ki. Fújj! Na mindegy inkább már nem húzom fel magam. Másnap új klienst kaptam. A neve Mikulaus Mendel volt. Egyáltalán nem tökéletes. Átlagos akárcsak én. Barna loboncos haja hátra kötve és kék szeme ragyogott a félelemtől. Legalább 2 fejjel magasabb nálam. Piros kockás ing laza farmer nadrág. Igazi tökéletes átlagos férfi számomra. Mikor kezet fogtam vele elöntött egy kis melegség, de ő is szépen elpirult. Szokásos mozdulatok ülj le, mesélj magadról. Nagyon kedves volt, de egyszer sem nézett a szemembe.

-         Szóval tetszik egy tökéletes műmaca.

-         Igen. – bólintott

-         És az zavar hogy te nem tetszel neki mert nem vagy mű? – furcsa volt hogy egy átlagosan is szépfiúnak egy ostoba buta szőke maca tetszett. Bár azt már az elején is tudtam, hogy én biztos nem fogok neki tetszeni.

-         Ő nem mű!

-         Oh hidd el drága fiam itt mindenki mű. Te nem vagy az és erre büszkének kell lenned. Én se vagyok mű, és mégis büszke vagyok…

-         Hát de maga nem is jó nő…

-         Te… tessék? Takarodj ki! Őrség! – ordítottam. Fél perc múlva már nem állt a szobám közepén a helyes fiú. De az én szívem se volt a helyén. Nem tudom mi ütött belém. Egyszerűen csak szíven ütött, amit mondott. De nem számít

Egész éjszaka azon töprengtem otthon, hogy mi baj lehet velem. Talán műnek kellene lennem, hogy egy pasi is rám nézzen, sőt! Egy átlagos pasi. Azt aztán nem. Bármennyire is tetszett ez a fiú nem akartam feladni az elveimet, de mégis feladtam. Még aznap este felhívtam a titkárnőm, hogy holnapra hívja be a fiút.